Miért pont DoTERRA?
Szeretném megosztani azt a választ, amit egy ismerősömnek írtam, amikor megkérdezte, miért kezdtem doTERRÁ-val foglalkozni. Nincs semmi takargatnivalóm. Tudom, hogy sokakat érdekel, miért csatlakozik valaki a doTERRÁ-hoz — ezért itt az én MIÉRTEM.
„Válaszolni akartam, de az élet hirtelen nagyon sűrű lett.
Pontosan tudom, mit akarsz mondani a doTERRÁ-ról. Az elmúlt 15 évben én is így gondolkodtam.
Ami most megváltozott, az az, hogy:
A) amíg az elmúlt évtizedben egyedül neveltem a gyermekem és kénytelen voltam olyan munkákat vállalni, amelyeket egyébként soha nem vállaltam volna el — csak hogy megéljünk. Sokan hiszik, hogy külföldön a kerítés is kolbászból van, pedig nem... Nagyon rossz tapasztalataim voltak, ezt te jól tudod. Olyan munkahelyek, ahol senkit nem érdekel, ki vagy, milyen tehetséged van, ha egyáltalán, és még a tiszteletet sem adják meg, holott valójában az életed adod annak a cégnek… ők kapják a nyereséget, én pedig a fájdalmas kimerültséget… talán évente egyszer egy üveg bort is a kezedbe nyomnak, mert kifejezetten jobb voltál a kollégáknál…
B) Most viszont — az elmúlt héten —, amióta beleugrottam (szó szerint fejest ugrottam a mély vízbe), már most látom, mennyi minden változott az életemben. Visszatért az erőm az önbizalmam: már nem félek a volt férjemtől, nem érdekel, mit gondolnak mások, mert ez az én életem, és nem akarom tovább nyomorúságosan élni. Tudom, hogy van tehetségem, képes vagyok dolgokat létrehozni — de mindig hiányzott a támogatás. Egy közösség, amely megérti a hullámvölgyeimet és a sikereimet, amikor üzletről és fejlődésről van szó, vagy akár azt is, milyen hangulatban vagyok éppen… Ezt találtam meg a doTERRÁ-ban. Egy olyan rendszert, ahol fejlődhetek és tanulhatok. Van egy működő rendszerük, amire támaszkodhatok (ez nagyon hiányzott), egy útmutatás, mit tegyek először, milyen módszerek segíthetnek nekem és a vállalkozás növekedésének. Minden megvan. Nem nekem kell egyedül agyalnom mindenen — valaki már végigjárta ezt az utat, kipróbálta, és működik. Évek óta ezen az agyalós szinten ragadtam le. Nem volt motivációm, nem tudtam, hol kezdjem, stb.
Most kapcsolatba léphetek olyan emberekkel, akik ugyanott tartanak, ahol én — most kezdik —, és vannak olyanok is, akik már előrébb járnak, és segítenek, különösen most az elején (ez is nagyon hiányzott).
Sok helyen lehet olvasni történeteket egyedülálló nőkről, akik kis vállalkozást indítottak és sikerre vitték. Azt mondják: egyedül… aztán valahol a történetben kiderül, hogy volt egy férj, egy barát, valaki, aki a háttérben intézett bizonyos dolgokat, és támogatást adott — erkölcsit, technikait, IT-t vagy mást… Ez nem egyedül vállalkozni! Egy nagy francokat az! — Ez minden, csak nem egyedül! Tetszetősen hamis kép arról, hogyan jutottak el a sikerhez.
ÉN egyedül vagyok!!! Külföldön élek, nincsenek rokonaim, nincsenek itt a régi barátaim, semmi ilyesmi. Az itteni ismeretségeket nekem kellett felépítenem a nulláról. Mindent egyedül kellett megoldanom, miközben „bónuszként” kaptam egy költséges válást (pénzben és időben).
Most viszont a doTERRÁ-val nem érzem magam egyedül. Nagyon hosszú idő után most először végre kimondhatom: Nem. Vagyok. Egyedül.
Ne érts félre, mindig értékelem a barátaimat, mint téged is, és te mindig ott voltál nekem. De tudod, mire gondolok, amikor egyedül kell tovább vinni az életet és felnevelni egy gyereket (te is megtetted). De ez az elmúlt év nagyon nehéz volt számomra: a válás, a rengeteg pénz, amibe az került, az igazságtalanság. Persze az a „legkönnyebb”, hogy egy 50+ éves nő menjen vissza dolgozni, miután évtizedekig otthon volt és családról gondoskodott (olyan gyerekekről is, akik nem is az övéi voltak, hanem a másiké), és mégis a társadalom azt várja, hogy 20+ év kihagyás után újra karriert építsen (mivel a mostani gyakorlatilag a nullával egyenlő). Keressen munkát — bármilyet — hogy túlélje…
Az utolsó két munkám:
Az egyik karrier szempontjából elfogadható volt, de mentálisan, etikailag és erkölcsileg messze a normális határokon túl…
A másik fizikailag volt nehéz, mert az ember a mindent is elvállalja — semmi előrelépési lehetőség és semmi elismerés. Az egészségem tropára ment miatta. Hát ja, az 50 év mégsem 20, de mintha mégis mindenki azt várná el, hogy annyi legyen… Választhattam: vagy folytatom (és az egészségem az ára), vagy elmegyek (és minden más az ára — konkrétan a munkanélküliség).
Mindezt te is tudod. Én ezt már nem tudom és nem is akarom tovább csinálni. Nem fogom az egészségemet — az életemet — senkiért feláldozni! Három gyereket neveltem fel (1 sajátot, plusz 2 — a volt férjemét). Úgy gondolom, megérdemlek végre egy jobb életet annál, ami most van.
Szóval miért ne csinálnék valamit, amit valóban szeretek? Szeretem az illóolajokat (a doTERRA kiváló minőségű), szeretem használni őket, szeretek segíteni az embereknek, hogy jobban legyenek. A krémeket, amiket készítek, már most is illóolajokkal kombinálom, és teszem még jobbá. Akkor miért ne ott csinálnám, ahol támogatást és elismerést is kapok? Ezt kínálja nekem a doTERRA. Tudom, nem egyszerű, és a siker, az elismerés nem jön egyik pillanatról a másikra.
De kaptam bármifélét is az elmúlt 25 évben???
Most már valóban úgy érzem, eljött az én időm...
Saoirse”
